Christi Himmelfahrt
Más néven: Urunk mennybemenetele, Áldozócsütörtök, Áldozónap.
Latinul: Ascensio Domini.
A katolikusok inkább az Áldozócsütörtök, Áldozónap; míg a protestánsok az Urunk mennybemenetele megnevezést használják.
Húsvét utáni 40. nap és pünkösd előtti 10. nap; a lehető legkorábbi időpont április 30., legkésőbbi június 3.
Katolikus, orthodox és anglikán egyházi ünnep.
Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel:
1. Márk evangéliuma 16. fejezetében,
2. Lukács evangéliuma 24. fejezetében és
3. az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 1. fejezetében.
Idézet Márk evangéliumából:
“…Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor. És mondják vala maguk között: “Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?” És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: “Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek.” És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.
Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának és keseregnek és sírnak vala. Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék. Ezután pedig közülök kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala. Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.
Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének. És monda nékik: “Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!…”
A 12. századtól kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenet szokása. Három nappal Áldozócsütörtök előtt kezdődnek a Bittage-k (könyörgő napok), amikor a körmeneteken a jó termésért fohászkodnak Istenhez. (Bajorország nyugati részén, Svábföldön gabona-körmenetnek is hívják.) Az egész hetet az ünnepnek szentelik, illetve az Áldozócsütörtök másnapján, valamint a rákövetkező hét vasárnapon – Pünkösdkor- is tartanak néhol körmeneteket.
Erősen katolikus helyeken – pl. Tirolban – szokás a mise alkalmával a feltámadt Krisztus szobrát a Heiliggeistloch-on(szentléleklyukon) keresztül felhúzni.
Érdekességek
Ritka, de 2008-ban az Áldozócsütörtök egybeesett május 1-vel, a Munka ünnepével.
