hogy elindultunk. Előző nap még az utolsó magyarországi munkahelyem búcsúbuliján ettünk-ittunk. Másnap reggel kocsiba ültünk és útnak eredtünk. Nem bánom a döntést, hogy itt vagyunk, hogy mindent a 0-ról kellett kezdeni.
Otthon sok mindent elértem, volt egy jó munkahelyem, jó fej kollégákkal, sok stresszel, szigorú holland főnökkel; barátok, barátnők, szülők, tesóm, jóga órák, bulik, stb. Mint egy átlag 30-asnak. 🙂 Esküvő egy tűzoltóval, aki nagyban hozzájárult a kijövetelhez. 😛 Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha ez a kapcsolat nincs, döntök-e úgy valaha, hogy útnak indulok. A nyomós ok nálunk is a mocskos anyagiak voltak. Hiába kerestem egy kicsit jobban (mint 54 ezer, amiből meg lehet élni egy hónapban…), a párom tűzoltó + másodállás fizetése is kevés volt ahhoz, hogy elinduljunk valamerre. Nem voltak nagy igényeink – most sincsenek – csak annyi, mint minden más embernek. Pl. nyaralás évente 1x, esetleg síelés télen, vagy wellnessezés; ha szükséges új ruhák, cipők vásárlása, megélhetés, hogy ne kelljen mindig a csekkekkel sakkozni, hogy melyik hónapban mit fizetünk be, hogy ne kelljen részletfizetést kérni gyorshajtásra :P, hogy esetleg 2 kocsit fenntartani, hogy ne kelljen napi 4 órát utazni Volánbusszal, hogy ne csak hitelre tudjunk pl. egy mosógépet megvenni, stb. Azt hiszem ezek nem óriási igények, nem Gucci táskára, Porschera és Kubai utazásra (azért benne lennék) vágytunk…
Szóval ma 1 éve, hogy itt vagyunk. Mindkettőnk már a 2. munkahelyen dolgozik (az előzőek szezonális munkák voltak). A 0 német nyelvtudásomból lett egy erős alap nyelvtudás, és már kezdem érteni az itteni dialektet. Endlich! 😛 Van egy tök jó albérletünk (se nem kicsi, se nem nagy), ár-érték arányban teljesen megfelelő. Kifizettünk már 1 hitelt – van még 3! 😀 És elkezdtük berendezni a lakást is (üres – töküres volt mikor beköltöztünk)! Tudtunk hitelre 🙁 venni egy mosógépet (sajnos ami volt 1-ik napról a másikra felmondta a szolgálatot. Fizetjük a számlákat minden hónapban, és megvehetjük a kicsit drágább kenyeret is a boltba. Tudunk tervezni minden téren, és remélhetőleg ez itt nem álom marad. Persze nagyon sokat kell érte tenni!
Sokan hiszik azt, hogy arany életünk van itt kint. Nem, kérem szépen! Nagyon sok mindenről le kellett mondani (a fent felsorolt dolgok csak apróságok). Szülők és tesók 650 km-re. Ha baj van, nem tudunk minden esetben haza menni. Ez sajnos kb. 1 hónappal ezelőtt be is igazolódott: párom nagypapája meghalt és a temetésre nem engedték haza. Hiába futottuk a köröket, a főnök közölte, hogy “Hauptseason” van, nem tudja őt nélkülözni. És elvárták, hogy minden nap menjen és 100%-osan teljesítsen napi 10-11 órában…
Min. heti 6 napot dolgozunk, de volt már példa egy huzamban 13 és 21 napra is. Hiába “csak” szobalány vagyok, a párom hiába “csak” konyhás, fizikai munka mindkettő és megterhelő. Bár ennek is van előnye: Gábor pár hónap alatt 15 kg-t fogyott (ez a téli szezon után volt – szerintem most már van több is); én 2 hónap alatt 5 kg-tól szabadultam meg (bár nem bánom :P). De nem hiszem, hogy ez normális lenne… Amikor annyit dolgozol és olyan megfeszített tempóban, hogy hiába kell pisilned 12 óta, csak este 7-kor mikor haza értél tudsz elmenni; hogy egész nap nem tudsz enni, csak mikor elmész reggel 9-kor reggelizel és este 8, 9 körül vacsorázol. Mint ahogy az sem normális, hogy az utolsó együtt töltött napunk, mikor mindketten egyszerre voltunk szabadnaposok kb. 2 hónapja volt… Vagy mikor már gyomorgörcsöd van, hogy nem akarsz bemenni dolgozni, mert hülye a főnök és hülye a kollégád. Mint ahogy az sem normális, hogy pár hónap távollét után jönnek a szülők, de a főnök nem ad szabadnapot, mert nincs helyetted más.
Nagyon sok nehézséggel kell megküzdeni itt is. Sokat kell bizonyítanod ahhoz, hogy elérd, ne csak egy bevándorlóként nézzenek rád. Mire olyan nyelvtudásra teszel szert, hogy saját magad ura lehess, hogy esetleg azt csináld amihez kedved van, ami tényleg te vagy, hogy meg tudd valósítani saját magad.
Szóval nehéz! 🙂 Ennek ellenére egy cseppet sem bánom, hogy elindultunk, hogy itt vagyunk. Tudom, hogy lesz ez még jobb is! Tudom, hogy az álmok 1-2-3 év múlva már nem álmok lesznek!
Ha bárki hisz benne, hogy kemény munkával, de máshol többet elérhet, jobban boldogulhat, az tegyen érte! 🙂
Szia!
Most bukkantam a blogodra és először is gratula 🙂
Tudom mennyi bátorság kell, hogy elinduljon az ember.
Én is kint vagyok már 9 hónapja Ausztriában és hasonlóképp mindent feladtunk a párommal otthon.
A legkevésbé sem bánom 🙂
A németem szörnyű :d Világ életemben angolt tanultam, és amikor nekivágtunk az útnak, akkor kezdtem tanulni a németet.
Hosszú távra tervezünk, de egyelőre sajnos még szezonális munkában vagyunk. Jelenleg a nyári szezonra sem biztos, hogy megvan a helyem (ugyebár télen több alkalmazottal futnak a szállodák), de reménykedek, hogy minden rendben lesz.
Ha jól olvastam egy másik bejegyzésedben, akkor Te néhány hónap munkaviszony után is kaptál munkanélküli ellátást?!
A szezonális munkám összeadva 7 hónap összesen eddig, remélem így kapok majd, ha véget ér a szerződésem.
Sajnos sikerült azt is megtapasztalnom, hogy pont a magyar munkatárs az, aki igyekszik keresztbe tenni, akadályozni, lehetőleg mindenben.
Mindenesetre a tervek maradnak, kitartunk és remélem előbb utóbb nekünk is minden olyan szépen alakul, ahogy Nektek 🙂
Kívánok nagyon sok szépet és jót, további sikereket Nektek 🙂
Kedves Gábor,Neked is és a párodnak is kitartást!Remélem egyszer kirándulunk arra (innen nincs messze)!
Kedves Névtelen,Jó hasonlat és igaz! :DKitartás neked is Hollandiához! 😉
Kedves Josef,Köszönöm! :-)Nehéz, de bízom benne, hogy az idő előre haladtával könnyebb lesz. A bejegyzéssel szerettem volna egy kicsit szétoszlatni azt a tévhitet, hogy mennyivel könnyebb itt Ausztriában. Anyagilag igen, de rengeteg mindenről le kell mondani, és lelkileg nagyon nehéz, amíg ki nem taposod az utat és nem bevándorlóként néznek majd rád…
Kedves Viki!Tudom mirol beszelsz, laktam ill dolgoztam Europa tobb varosaban sok evet, most is itt vagyok Hollandiaban mar 2 eve. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom: ”Different place, same shit!” !de! jobb mint Magyarorszagon. Kitartas!
Sziasztok nagyon jó ez a kis bejegyzés! Én is egy éve vagyok Münchenben a párom meg othol Én is 820 km re vagyok attol akit szeretek. Nagyon igaz amit leirtál gratulálok hozá!Gábor
Kedves Viki! Le a kalappal előttetek és csak gratulálni tudok. Én még a rendszerváltás előtt jártam végig egy hasonló utat Németországban, de szerintem nekem sokkal könnyebb volt mint nektek mert valamennyire beszéltem a nyelvet és a szakmámban tudtam elhelyezkedni.Hihetetlen amit ki kell bírnotok, de majd meglátjátok hogy egyre könnyebb lesz és biztosan eléritek amire vágytok. Külön köszönöm hogy kommentoltatok a Külföldi munkára VÁGYÓ magyarok Facebook csoportban. Legalább mindenki láthatja hogy mire számíthat. Üdvözlettel Josef
Kedves Nevtelen,En koszonom neked az elismero szavakat es a biztatast!
Köszönöm ezt a beszámolót, nagyon megértintett. Köszönöm az őszinteségeteket! Példaértékű, ahogy az alázatot érzem ki a soraidból… mert sok alázat kell itt dolgozni és boldogulni… Nagyon sok sikert kívánok nektek továbbra is – így ismeretlenül is!