Coffee time – interjú

A 32 éves Gáborral egy kávézóban találkoztam. Ő volt az első szerencsés, akivel “interjút” készíthettem. Ezért örök hála és köszönet neki, terveihez pedig kitartást és sok sikert kívánok! 🙂

– Mióta vagy Ausztriában?

– 2012. szeptember.

– Egyedül jöttél vagy családdal?

– Feleségemmel.

– Hol laktok?

– Salzburgerlandban, egy kis faluban. Egy kisebb, új építésű lakást bérlünk egy társasházban.

– Amikor kijöttél Ausztriába mennyire tudtál németül?

– Azt gondoltam a kezdetekhez elég, amit tudok (el tudom mondani mit akarok, stb.) Ez nem egészen így működött, mivel sokszor az itteni dialektus nem közelíti meg a hoch-deutsch-ot, amit anno tanultam.

– Ha jól értem, akkor korábban tanultál németet. Mennyi ideig?

– Általánosban és szakközépben a német volt a fő nyelvem. 8 éves korom óta tanultam.

– Kezdetben úgy érezted, hogy mégis kevés az a nyelvtudás, amire az évek során szert tettél?

– Abszolút, mivel az iskola után kb. 6 évig nem is használtam a nyelvet, egész a kiköltözésig. Itt kint, Ausztriában szembesültem azzal, hogy nem a hoch-deutsch-ot beszélik, minden térség saját dialektussal rendelkezik.

– Másfél év eltelte után, hogy érzed? Boldogulsz a nyelvvel?

– Igen. Értem a dialektet, de a mai napig bele futok még helyzetekbe, amelyek nehézséget okoznak.

– Mivel foglalkozol?

– Mikor kijöttem egy festő cégnél helyezkedtem el, mivel otthon másodállásban ezzel foglalkoztam. Azonban tavaly december elején leálltunk. Mivel nem akartam munkanélküli segélyen élni hónapokon keresztül, konyhai kisegítőként helyezkedtem el. Tavasszal nem mentem vissza festeni; a téli és nyári szezonomat is a vendéglőben töltöttem. Jelenleg pedig mentősofőr vagyok. (Mosolyog.)

– Nagy váltás – festő, konyhai kisegítő, mentős sofőr. Hogy jött össze ez a munka?

– A vendéglőben a nyáron már nem éreztem magam olyan jól, kicsit megromlott a viszony köztem és a munkaadóim között. Kvázi alaptalanul, azaz szóvá tettem a ki nem fizetett órákat az elszámolásnál, a ki nem vett szüneteket napközben és a ki nem adott szabadnapokat is. Volt, hogy hetekig nem volt szabadnapom sem és napi 10-12 órákat dolgoztam megállás nélkül. Így ismét munkát kerestem. Kb. augusztus végén küldtem el az önéletrajzomat a betegszállító-, mentős cégnek. Lassan már le is mondtam róla, hogy sikerül; kb. 3-4 hét múlva hívtak állásinterjúra. A személyes találkozás alkalmával már nem volt kérdés, hogy felvesznek-e. Otthon hivatásos tűzoltó voltam 7 évig, ez óriási előnynek számított.

– Hogy telik egy munkanapod?

– Bemegyek reggel a központba. Átnézem az autót, amelyikkel aznap a beteget szállítani fogom. Felveszem a beteget/sérültet pl. a kórházban, hotelban, az öregek otthonában vagy akár a saját lakásán és utána szállítom a megfelelő helyre. Pl. az öregek otthonában lakót a kórházba egy vizsgálatra, vagy egy kórházból a sérültet a reptérre vagy otthonába. Ez naponta változik. Van hogy laza egy napom és csak 300 km-t vezetek, de húzósabb napokon akár 1.000-2.000 km-t is levezetek, mikor külföldre pl. Hollandiába vagy Romániába kell haza szállítani a sérültet.. Tegnap pl. egy síbalesetben megsérült férfit vittem haza Németországba; 1.100 km volt az út oda-vissza.

– Hogyan tovább? Itt képzeled el a jövődet ennél a cégnél?

– Áprilisban egy hónapos képzésre megyek, ahol mentő ápolónak tanulok majd tovább. Ez a felvételnél alapkövetelmény volt. Egy jó darabig most nem szeretnék váltani.

– Németül egy tanfolyamot elvégezni nem kis feladat. Izgulsz?

– Van bennem egy kis félsz, de úgy gondolom, ha valóban érdekel ez a munka, akkor nem lesz nehéz. És érdekel, mivel ezt máshogy nem is lehetne csinálni.

– Az elmúlt másfél év alatt mi volt a legnehezebb?

– Úgy gondolom eddig minden problémát meg tudtunk oldani. Nehéz egy idegen országban, idegen környezetben, más kultúrában helyt állni, beilleszkedni. De ha igazán tesz érte az ember és elég kitartó, akkor sikerülhet.

– Miért érte meg kijönni?

– A pénz miatt – nyilván mindenki ebből él. Ezenkívül ez egy sokkal élhetőbb ország, egyszerűbb, logikusabb minden. Ha nem csak a saját jövőmet nézem, hanem már a gyerekeimét is (ha majd lesznek), itt sokkal több a lehetőség minden téren.

– Mi az amit üzensz a kijönni vágyó magyaroknak?

– Először nyelvtudás, minimum olyan szinten, hogy megértse egyáltalán hogy mit mondanak neki és ha bármi kérdése van el tudja mondani. Azaz minimum egy alapszintű nyelvtudás, de ezt így nehéz bekategorizálni. Utána lehet tervezgetni a kijövetelt. Általában segítőkészek az osztrákok, de mivel mi vagyunk a bevándorlók nekünk kell az ő nyelvükön kommunikálni.

– Mi az amit nem kérdeztem meg, de fontosnak tartod elmondani?

– Itt sem kolbászból van a kerítés. Nekünk kell bizonyítani nap mint nap, hogy igenis megálljunk a helyünket.